Te pedig, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat,hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem Atyád, aki titkon van;és a te Atyád, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.

(Máté 6,17-18 – RÚF)

 

A boldogmondások megtanítottak arra, hogy éhezzem és szomjazzam az igazságosságot, Jézus most a csendes, fegyelmezett böjtre hív.

Az adakozáshoz és az imádkozáshoz hasonlóan a lényegre emlékeztet: ne azért tegyük, hogy észrevegyenek és elismerjenek, hanem azért, hogy táplálkozzunk.

 

A böjtölés szent módon fejezi ki azt, hogy „Istenem, Te elég vagy.” Nem valami lelki/szellemi drámáról van szó, hanem egy pozitív értelmű lelki/szellemi függőségről. Tiszta arccal és elégedett szívvel böjtölök tehát – nem azért, hogy másokat lenyűgözzek, hanem hogy közelebb kerüljek az Atyához, aki lát és ismer engem. Ez a fajta elrejtett éhség szent jutalmat hoz.

 

Sónak és világosságnak lenni azt jelenti, hogy az Istentől való erős, láthatatlan függőségben élünk, és ez formál ki minden olyan dolgot bennünk, amit mások is látnak. Amikor titokban böjtölök, tudatosul bennem, hogy az élet nem az ételből, kényelemből vagy hatalomból, hanem az Istennel való közösségből fakad.

 

Mi lenne, ha… a böjtölés a megújulás csendes ritmusává válna az életemben? Mi lenne, ha a jelentéktelenebb dolgok elengedése az Atyával való mélyebb intimitásnak adna helyet?Jézus erre hív.

Keressük Őt együtt!

 

 

Bob Snyder/Győri József